Körkérdés – EU

„Én eddig ezzel még nem nagyon foglalkoztam, hallottam sok ember véleményét, hogy így lesz jó, meg úgy lesz jó, de nagyon sokan ’félnek’ tőle. Magyarország szerintem még nem készült fel egy ilyen nagy változtatásra. Azt mondják, hogy a mi jövőnk és lehetőségeink jobbak lesznek, csak azt nem tudom, hogy miben, mert hozzánk a ’hír’ nem jut el…”

„Szerintem senki nem tudja egyértelműen, hogy ez jó-e vagy sem, azaz jó lesz-e valaha vagy nem.
Rövidtávon szinte biztos, hogy a rossz és káros következmények jönnek elő. Hosszú távon már két lehetőség van: vagy jobb lesz, mivel az ország már elért egy bizonyos ’európai’ szintet (árak, bérek, életkörülmények, politika színvonala (!!!) – igaz, ez máshol se jobb; stb.). A másik út pedig: megtörténik az, amit ma még iszonyú túlzásnak tartunk. Magyarország beolvad ebbe a ’közösségbe’, és ezzel teljesen megszűnik az önállósága, függetlensége, sajátosságai (okai: EU-szabvány, előírás és még sok érdekes, okos dolog).
Például: sok mindenhez, ami eddig teljesen egyértelműnek és szabadnak tűnt, most engedélyekhez és szigorú, eltúlzott szabályokhoz lesz kötve. Természetesen megpakolva adókkal, illetékkel, stb.
Sajnos egy ekkora lap kevés, hogy kellő helyet adjon a témának. Nem is akarom azt kihozni belőle, hogy csak rossz véleményem van, de…”

„Otthon nem szoktunk ezekről a dolgokról beszélni. Inkább csak a szüleim, egymás között. A TV-ben is elég sokat lehet hallani róla. Meg az iskolában is, ha olyan a téma, akkor beszélünk róla. D ez sem olyan gyakori. Szerintem eljön annak is az ideje, hogy a diákok körében beszédtéma legyen. Csak nem most.”

„Szerintem a csatlakozásról nem a nép döntött. Közelről sem. Mert mi az, amit egy egyszerű átlagpolgár tudott a csatlakozásról? ’Minden jobb lesz, együtt az Unióban, több lesz a fizetés.’ Lehet, hogy én nem figyeltem elég jól, de nekem csak ez a kampány-mese szöveg ragadt meg az agyamban. A magyarság már így is alig jelent valamit az embereknek (a hungarizmust én nem tartom hazafiságnak). Most, hogy még a WC-papír is EU-szabvány lesz, a ’nemzet’ szó elveszti értelmét.
Én úgy vagyok ezzel, hogy nekem hiába fontos az, hogy magyar vagyok, ha egy olyan országban élek, aminek nincs nemzeti öntudata. Most akkor hova tartozom?
Sok legendát hallani a régi magyar időkből. A legkevésbé sem vagyok a téma szakértője, de azt nem hiszem, hogy az lenne a sorsunk, hogy semmibe vesszünk ilyen múlttal. Ki tudja, hol volt a hiba. Talán az első ’uniós csatlakozásnál’, amikor Szent István Királyunk ránk erőltette a nyugati szabványt. Biztos nem voltunk eléggé ’EU-kompatibilisek’. Azért voltunk olyan erősek és legyőzhetetlenek. Hát, meghozta a dolog a hatását. Egyre fogyunk, gyengülünk. Vagy talán valaki más keze van a dologban? De kinek az érdeke, hogy a népek nemzeti öntudata a semmibe vesszen? Mit akar ezzel elérni? Olyan, mintha elszakadnánk a gyökereinktől. Felbomlanak a nemzetek, a családok. És ez mindenkinek teljesen természetesnek tűnik???

Sajnos ehhez a témához nem tudok hozzászólni, mert őszintén szólva nem nagyon érdekel és teljesen mindegy, hogy ’mi’ mit gondolunk az EU-ról, a ’mi’ véleményünk úgysem számít. Én ’itt’ jól érzem magam így, nem szeretnék jelentős változásokat.”

„Én úgy gondolom, hogy mi magyarok nem az EU-tól félünk, hanem a Magyar Államtól, mivel az EU-hoz való kapcsolódáshoz a magyar szociális szintnek emelkednie kellene. Ennek viszont nagy ára van…a kisemberek mennek tönkre, akik a kereskedelemben ill. a gazdaságban csak kis mértékben vesznek részt és csak a nagyobb cégek maradhatnak fent, akik nem félnek a Magyar Állam követeléseitől. Bizonyos mértékig jogos a csatlakozáshoz való követelődzés, de csak addig a pontig, ameddig ez a saját népünket, közösségünket szolgálja, és nem azon személyeket, akik ebből a ránk ruházott teherből akarnak hasznot húzni. Jónak találom azt, hogy nemzetközi kapcsolatot létesíthetünk és ezáltal fejlődhetünk. Ez természetesen egy bizonyos népvándorlást eredményez, de saját kultúránk fenntartása csak rajtunk múlik. Ha elég erősek vagyunk ahhoz, hogy a magyar nép, mint ősi múltra visszatekintő nép megmaradjon…akkor tulajdonképpen mitől félünk? Hisz akkor nem nyomhat el minket semmi…ez csupán összefogás kérdése. A más népekkel való vegyülés pedig csak azt jelentheti, hogy megismerhetünk más kultúrákat…ez csak a bölcsességünk bővülését jelentené. Az a baj velünk, hogy túlságosan ragaszkodunk a saját önfejűségünkhöz. Mindenki a világbékére törekszik. Ha ez nem is érhető el, de összefogással talán a halvány remény megjelenik.”