Néhány diáktársunk gondolata a szeretetről és a karácsonyról

„Aki nem tud semmit, nem szeret semmit. Aki tehetetlen: érthetetlen. Aki nem ért semmit, nem is ér semmit. Aki viszont ért, az szeret is, néz is, lát is. Minél több tudás rejlik egy-egy dologban, annál nagyobb a szeretet…”
(Paracelsus)

„Szeretet. Persze, létezik. Sőt! Mindenkiben meg van, ha akarja, ha nem. Ami nem mindegy az az, hogy mennyire irányítja, vezérli a szeretet az adott ember cselekedeteit. Sajnos, a mai világban viszont az tapasztalható, hogy minden üzletté válik. Ennek az „adok-kapok” kapcsolatnak a megnyilvánulásai az érzelmeinkre is rányomja a bélyegét. A szeretet és az ünnepeink viszonya is egyféle sztereotípiába ment át. Szerintem ma már az sem meglepő, ha egy 2-3 éves kisgyerek egy margarin vagy mosópor reklámból tudja meg, hogy Karácsonykor az emberek „szeretik” egymást. Egész évben alig látni hasonló célzatú reklámokat. Puszta logikával és tárgyilagossággal ebből mi következik? Szóval máskor nem szeretjük, és ne is szeressük egymást? Máskor ne figyeljünk oda egymásra? Ne próbáljunk örömet okozni, akár ajándékkal (pl. bon-bon, csokoládé, stb. lásd reklámok) Ha egyszer csak közénk csöppenne egy lény, akinek a mi világunk teljesen idegen, nem tudom, milyen következtetést tudna levonni rólunk, ha mondjuk csak a „mindennapi” életünket látná kívülről… (Megjegyzem: azért hozom fel a reklámokat, mert az ún. „mindennapi” életben mindenhová „betették a lábukat”. Akár azt is mondhatnánk, hogy az ember valószínűleg a születésétől a haláláig folyamatosan reklámokkal van bombázva. Kérem, itt új fogalmak születnek: reklám-szeretet, reklám-ember, reklám-ünnep) De mit is lehet erre mondani, aki eddig úgy gondolta (vagy legalábbis úgy hitte), hogy nem fontos neki az igaz szeretet, annak a mai világban már nincs is sok esélye a feleszmélésre. SZERETET=FELESZMÉLÉS.”

Edward Burne-Jones: Betlehem csillaga

Bővebben…

Hogy is van ez a karácsony dolog?

“Kung His Hsin Nien bing Chu Shen Tan” – azaz Boldog Karácsonyt, kínaiul. Bár a karácsony alapvetően keresztény ünnep, a világ számos országában elterjedt. Van, ahol csak a kikapcsolódás és az ajándékozás lehetősége számít, máshol ez senkit nem érdekel, a lényeg a Jézus születéséről való megemlékezés. Az ünnepi hangulat megteremtésének számos módja akad. Bangladesben például fenyő helyett banánfák az ünnep kellékei, Zimbabwében a miniszterek tárgyalnak Istennel a nép lelki üdvéért, Szíriában pedig a legkisebb tevét várják az ajándékot leső gyerekek.

Télapó, Mikulás, Bábuska, Hoteiosa, Befana – valószínűleg sok gyerek szerint mindegy, hogy hívják, a lényeg, hogy jöjjön már és hozza az ajándékot. Bár a karácsonyi ünnep alapvetően semmilyen ajándékozáshoz nem kötődik, csak Jézus születéséről emlékezik meg, mára a legtöbb országban mégis ez az elterjedt, a világ minden táján népszerű gyakorlat. Még olyan országokban, amelyeknek semmi közük a kereszténységhez és így az egyik legfontosabb keresztény ünnephez sem.

Botticelli: A bölcsek imádása

Bővebben…

Humor

Egy kis vidámság a H1N1 kapcsán:

Beteg? Há EgyeN 1 almát! 🙂

Viccek

Hozzál nekem virgácsot!
A kis Kati édesanyjával együtt nézegeti az édességbolt kirakatát. A sok-sok csoki mikulás között egy hatalmas virgács pompázik, teleaggatva finom cukorkákkal.
– Jaj, anyu – sóhajt fel a kislány -, milyen rossznak kell lennem ahhoz, hogy a Mikulás ekkora virgácsot hozzon?

Az időben jött felvilágosítás
Az öt esztendős Gabit édesanyja „felvilágosítja” arról, hogy ki a Mikulás.
– De jó, hogy ezt elmesélted, anyu! Képzeld el, ha egyszer majd a gyermekeim az ablakba tennék a cipőjüket, és én nem tudnám, hogy ajándékot kell tennem bele…

Boldog ünnepeket
Az idős plébános így fejezte be karácsonyi prédikációját:
– Kedves híveim, tudom, hogy közületek sokakat legközelebb jövő Karácsonykor fogok itt látni. Nekik már most boldog húsvéti ünnepeket kívánok!

Gondolatok az ünnepről

Hamvas Béla: Ünnep és közösség (részletek)

A Szent Hétköznap az, amikor a dolgok csodátlanul jönnek és távoznak egymás után, mindegyik olyan egyszerű és józan, mint egy korty víz. A szent ideák világával szemben ez a szent ideátlanság világa. Szilárd, nyugodt, romantikátlan. Nem kedvel se szenvedélyt, se hőst. Eszméje nincs. Szakrálisan profán.

Az egész világon csak igen kevesen voltak, akik a hétköznapok kicsiny és közönséges mitológiáját megértették, és tudták, hogy mit jelent reggel fölkelni, mosdani, reggelit készíteni, dolgozni, sietni, bosszankodni, sértődni – szürkén, gépiesen, átlagosan, megdöbbentően józanul és hazugság nélkül s minden pátoszt kizárva. Csak egészen kevesen voltak, akik tudták, hogy ami egy napon az utcán, otthon, a boltban, a műhelyben történik, az nem egyéb, mint ami századok alatt az egész világegyetemben történik. Ahhoz, hogy az ember a hétköznap isteni közönségességét és józan mitológiáját észrevegye, fáradhatatlannak kell lennie, nem szabad elfásulnia és egy pillanatra sem szabad unatkoznia; nem szabad kieresztenie kezéből az időt. Mindig van ok részvétre, csodálatra, segítségre, nevetésre. A hétköznapok mitológiájának erénye az éberség. (…)

A hétköznapok egyszerű, csendes, profán józanságában az Én, aki csak önmagát akarja, egyedül akar lenni, s minden tudást, örömet magának akar megtartani, megvan és él. Az ünnepen azonban meg kell halnia.

Az ünnepről általában két mozzanatot emelnek ki: hogy a hétköznap értelme itt lepleződik le, s hogy a légkör isteni jelenléttel telik meg. De a hétköznapok értelme azért nyílik meg, s a légkör azért telik meg isteni jelenléttel, mert az isteni léttel való közösség itt teljesül. Ezt a teljesülést az áldozat teszi lehetővé. Ha az áldozat nem lenne, az isteni lét az emberben le lenne zárva. Az áldozat pedig nem egyéb, mint a külön, egyéni, magányos emberi Én levetése. Amikor az ember egyéni Énje megsemmisül az áldozat percében, az út az isteni létbe szabaddá válik. Amikor pedig az ember a többi emberrel a magasabb létben találkozik, kilép a szenvedésből. Ez az ünnep a közösség. Az ünnep minden ember közössége abban az isteni létben, ahová az ember csak Énjének feláldozása árán jut el. Ezért az ünnep a kollektív lét megvalósulása. Minden közösség ünnepi. Ezért beszél Hölderlin festliche Gemeinschaftról. Nincs is más ünnep, csak a közösségé. A hétköznap az Én-ek nyüzsgése. Az ünnepen csak az isteni létbe emelt emberiség él közösen és együtt.

Közösségről filozófia, tudomány, költészet úgy beszél, mintha lenne. A közösségre azonban az ember még nem érett meg. A közösséget csak az Utolsó Lélek teremti meg, ezért a közösség csak az Utolsó Lélekben valósulhat meg. A nagy emberi kollektívum, minden ember találkozása és egysége az isteni létben, apokaliptikus esemény, egyike a világtörténet legutolsó és legnagyobb eseményeinek. Addig csak az Én-ek vannak, fajok, nemzetek, nyelvek, vallások, érdekek, szenvedélyek, csak szellem, természet, eszme, igazság. Ünnep nincs. Nem is lehet. Ami van, csak a hétköznap, néha világosabb, néha sötétebb. Mert az ünnep apokaliptikus természetű: az Utolsó Időben nyugszik. Amikor az ember lehántja magáról Énjét, igazi lényében megnyilatkozik, és a közösségben minden emberrel egyesül.

Wass Albert: Az elfeledett Karácsony szellemében

Ideje, hogy emlékezzünk: Karácsony nem Santa Claus, nem színes papírba csomagolt ajándék, cicomás bolti kirakat, arany, ezüst és gyémánt csillogását utánzó olcsó festék és üveg. Karácsony még csak nem is a karácsonyfa, a maga plasztik-fenyőivel, sziporkázó villanygyertyáival, aranyzsinóron függő angyalaival. Mindez a valóságban nem egyéb, mint egy emlékezés, amit aprópénzre váltott föl idő során az emberiség kalmárszellemének mindenben hasznot kereső praktikuma.

Karácsony az Úr Jézus születésének napja. Egy új világnézet, egy új filozófia elindulásának napja, mely a múlt tanaival szemben meghirdette a szeretetet, mint gyógyító, jóvá tevő, sikerre vezető és boldogságot biztosító isteni erőt.

Szinte kétezer esztendő eltelt azóta, de az emberiség állásfoglalása a szeretet tanával szemben vajmi keveset változott. Templomok épültek ugyan a szeretet vallásának tiszteletére, s a civilizált világ urai illedelemből el-eljárnak ezekbe a templomokba. De tetteik fölött továbbra is a gyűlölet uralkodik, akárcsak a kőkorszak idején. Gyűlölet irányítja országok és nemzetek politikáját. Gyűlölet melléktermékei: félelem, irigység, bizalmatlanság, elfogultság, káröröm, önzés, gonoszság kötözik gúzsba az emberiség lelkét, bénítják tehetetlenné a jó szándékok csíráját, s kényszerítik rabszolgaságba az emberek millióit.

Addig nem lesz békesség ezen a földön, amíg a szeretet uralma el nem érkezik. Addig nem lesz igazság, boldogság, megelégedés ezen a földön, amíg az emberi cselekvés legfőbb mozgatóereje nem a szeretet. Mert a szeretet az egyetlen pozitív energiaforrás ezen a világon, mely jóvá tudja változtatni a rosszat, igazsággá az igazságtalanságot, békességgé a háborúságot és szabadsággá a rabságot. S a Karácsony célja az, hogy erre emlékeztessen.

Mi, egyébként, a magunk kis erejéből nem sokat tehetünk a világ megváltoztatására, ez igaz. De meggyújthatunk egy kicsi gyertyalángocskát, a magunk emberségének lángját a gyűlöletnek, elfogultságnak, irigységnek, közömbösségnek ebben a szénfekete éjszakájában. Kicsike tért világít meg csupán egyetlen pislogó lángocska ebben a szörnyűségesen nagy sötétségben. De itt egy fénypont, és amott egy fénypont, s oda túl egy harmadik, meg egy negyedik; mégiscsak jelt ad arról, hogy emberek vagyunk, hogy a sötétség mélyén emberek is élnek, s hogy nincs veszve még minden. Hogy rajtunk embereken múlik csupán: meggyújtjuk-e valamennyien a lelkünkben várakozó szeretet lángját, vagy nem. Hogy a sötétség, amely körülvesz, az embertelen hideg, mely lefagyasztja gyermekeink arcáról a mosolyt, nem emberfeletti titokzatos hatalom reánk erőszakolt büntetése, hanem mindössze az emberi lélek fényének hiánya. A Te hiányosságod, az én hiányosságom, valamennyiünk hiányossága.

Ennek a karácsonynak az igazi, az elfeledett Karácsonynak a szellemében mi meg kívánunk gyújtani ma egy kicsike olajmécsest a magunk különösen sötét és különösen hideg magyar éjszakájában.

Szecskahét

A Mátyás Király Gimnázium tanulói gyakorlatilag szeptember első napjától kezdve a szecskahétre készülnek. Itt mutatkoznak be műsoraikkal az elsős osztályok, ekkor történik meg a „rettegett” mégis várva várt szecskáztatás, ebben az időszakban vívnak meg egymással a negyedikesek és ilyenkor változik át az iskola Roxforttá, cirkusszá, jurtává vagy egy időgéppé a ’60-as, ’70-es, ’80-as és ’90-es évekbe.

November 19-én, csütörtökön tanítással kezdődött a nap, de mindenki a délutáni diákigazgató-választás lázában égett. A kerekasztalt szokásosan a harmadikosok rendezték a negyedikes jelölteknek (A osztály: Bohár Dani; B: Lábas Viki; C: Bózsing Gyuri; D: Bogdán Sanyika), ahol a B-sek bizonyultak a legrátermettebbeknek. A kerekasztal után következtek a műsorok, amik az idei évben tulajdonképpen komplett előadásoknak is nevezhetők voltak. Rengeteg gyakorlás állt mögöttük, de megérte. Innen is gratulálunk az összes végzős osztálynak! Színvonalas, humoros és ötletes munkátokat köszönjük, fergeteges bulit csináltatok. A szavazás lezártával a C-sek lehettek a legboldogabbak, Gyurci lett a diákigazgató.

Katarzisát kiheverve, így nyilatkozott:
„Amikor feljött az igazgatónő már a nyakamban dobogott a szívem, és egyszerre elhallgatott az összes negyedikes, én már majdnem infarktust kaptam, és kimondták: “Gyurci!” – és mindenki elkezdett rám borulni és ölelgetni. Eddig még nem tapasztaltam ehhez hasonló érzést. Hihetetlennek tűnt és tűnik az egész.”

Az este folyamán felléptek az iskolai diákjaiból álló bandák, úgy mint a We Don’t Know és a Nekem 8. Hangulatos lezárásai voltak ennek az eseménydús napnak.

Pénteken aztán az elsősöké lett a főszerep. Már reggel az ő produkcióijukon és a tanárok hihetetlen színészi tehetségén vidult az aula. Ezt követően az iskola összes osztályának műsora volt porondon, majd így jött el a délelőtt legizgalmasabb része, a szecska, ahol a 9.-sek zöme beavatásra került. Elmondásuk szerint: „nem is volt vészes!” 🙂

Fél 8-as kezdettel az MKG zenekarra tombolt az iskola. Sok-sok új dalt, meglepetésvendégeket hoztak el, amivel tényleg maximálisan lenyűgözték a közönséget. Beért a banda, egyre bővülő rajongótáborral rendelkeznek, és Ők tudják igazán összehozni a suliközösséget, ami végül éjfélig folytatta (már a diszkóra) a bulizást.

Ezzel a két nappal zárult a mozgalmas, eredeti programokkal teli hét. Az elégedettséget az is bizonyítja, hogy egyhangúan a „nagyon jó volt” kifejezést használja az egész Mátyás Király Gimnázium. A 11.-es évfolyam pedig türelmetlenül, tele új ötletekkel várja a 2010-es
diákhetet. Reményeik szerint ugyanilyen lenyűgöző lesz, mint az idei…

Molt Melinda (11. A)

Egy kis általános riport a kilencedikesekkel a szecskáról (bár nem voltak túl bőbeszédűek):

  1. Kihívtak-e a szecskaavatón, és ha igen, hányszor kellett kimenned?
    9. A:
    Igen, kihívtak, de csak egyszer lettem megszecskáztatva.
    9. B:
    Igen, egy feladatnál hívtak ki.
    9. C:
    Nem, nem kellett kimennem.
    9. D:
    Igen, kihívtak egyszer.
  2. Az előzetes várakozásodhoz képest pozitív vagy negatívabb élményt jelentett a szecskaavatás?
    9. A:
    Pozitív, az elején nagyon féltem, de aztán rájöttem, hogy nem kellett volna.
    9. B:
    Nekem pozitív élmény volt. Tetszettek a feladatok, és a hangulat is jó volt.
    9. C: Pozitívabb. Az elején mindenki meg volt ijedve, de aztán pozitívan csalódtunk.
    9. D: Úgy gondolom, hogy a szecska jó volt, bár az elején én is – mint mindenki – izgultam kicsit.
  3. Melyik volt az a feladat, amit a legkevésbé szívesen csináltál volna meg?
    9. A: A kártyás feladatot nem csináltam volna meg.
    9. B: Egyértelműen a kártyás feladatot. Annál nem igazán szerettem volna, ha kihívnak.
    9. C: Nem volt ilyen, szerintem mindegyik feladat ötletes volt. Megcsináltam volna bármelyiket.
    9. D: A kártyás volt szerintem az, amit nem szívesen csináltam volna meg.
  4. Van már ötleted, hogy negyedikes korodban milyen feladatot adnál az akkori elsősöknek?
    9. A:
    Nem, még nincs. Még van egy kis időm.
    9. B: Még nem igazán, hiszen addig még van három évünk. Esetleg a sminkelés bekötött szemmel jó ötlet lenne.
    9. C: Nem, ezen még nem gondolkodtam.
    9. D: Még egyelőre nincsen ötlet, de majd negyedikben kitaláljuk.
  5. Ha negyedikes leszel, szívesen lennél diákigazgató-jelölt? Miért?
    9. A: Nem igazán szeretnék az lenni, de még meglátjuk, mi lesz negyedikben.
    9. B: Nem hiszem./Nem, mert hátrányból indulnék, és szeretném, ha az osztályom nyerne negyedikben./Igen, szívesen lennék diákigazgató-jelölt, főleg azért, mert akkor talán szervezhetnék különböző programokat az iskola diákjainak.
    9. C: Igen, de számomra nem ez a lényeg. Az a fontos, hogy mindenki jól érezze magát.
    9. D: Hát, ezen még nem gondolkodtam. Egyelőre azt hiszem, hogy nem, de a véleményem még megváltozhat tizenkettedikre.