Riportok volt tanárainkkal

Harmath Gyula – testnevelő

Mikor kezdte a tanítást ebben az iskolában?
Harmath Gyula: 1962-ben egy évvel az iskolának a születése után kerültem ide Fonyódra, a gimnáziumba, egyébként balatonboglári születésű vagyok. Még a mostani kesztyűgyárban kezdtünk el tanítani, akkor két második és három első osztály volt. Rögtön osztályfőnök lettem. Egyébként testnevelő tanár vagyok. 1963-ban kerültünk a jelenlegi épületbe, ami akkor még jóval kisebb volt, de már a sajátunknak érezhettük. A régi helyen csak nyolcan tanítottunk még, a megbízott igazgatónk Fáró Józsi bácsi volt. Horváth László lett az első igazgatónk 1963-tól. Amikor ide kerültünk, nagyon szuper volt, mert nagyon jól nevelt és szorgalmas gyerekek jártak ide. Ragyogó sportélet volt az intézményben. 1972-ben az országos olimpiai döntőn ötödik lett a lány kosárlabdacsapat. Atlétika első helyezettje Lenger András, aki 100 és 200 méteren olimpiai bajnok lett. A 70-es évek után viszont a leány kézilabda került előtérbe. Ötször országos döntőbe jutottak, de ez nem annyira az én érdemem, mert Kocsis Géza volt az edző. 1994-ben az atlétika magasugró csapatom, akiknek én voltam az edzője, olimpiai bajnokságot nyert.

Szeretné-e a mostani diákokat tanítani?
Harmath Gyula: A mostani liberális tanításba nagyon nehezen tudnék beilleszkedni, mert imádtam a gyerekeket, de nagyon kemény voltam, és nagyon sokszor használtam azt a kifejezést, hogy: “Édes fiam, te hülye gyerek vagy!” Ezt a mai világban már nem szabadna használni, hamar kirúgnának az iskolából.

Milyen változásokon ment keresztül az iskola?
Harmath Gyula: Az uszoda először nem így nézett ki, hanem sátortetős volt, de már az is óriási lehetőségnek számított. Nem versenyzőket akartunk nevelni, hanem a víz megszerettetése volt fontos. A mostani tantestületben 6-8 olyan tanár van, aki tanítványom volt. Az osztályfőnöke voltam Musitz Klárának, Györe Szilviának és Babina Editnek. Ezenkívül tanítottam Lehel Lászlót és Erdei Barnabást.

Dr. Havranek Lászlóné – földrajz-biológia szakos tanár

Milyen a kapcsolata az iskolával?
Dr. Havranek Lászlóné: Gyakran ellátogatok ide, részt veszek több iskolai ünnepségen is. Nagy szeretetet és kiemelt figyelmet tanúsítanak a nyugdíjas pedagógusok iránt, örömmel látogatok ide.

Szívesen tanítaná a mostani diákokat is? Mit gondol, nagyon mások a mai fiatalok?
Dr. Havranek Lászlóné: Szívesen tanítanám őket. Mások a mai fiatalok, mert mindig minden változik, ezért a tanárnak is meg kell tanulnia változni és alkalmazkodni a meglevő lehetőségekhez. Egy a lényeg, szeretni kell a tanulókat, és meg kell tudni szerettetni a tantárgyat. Én biológiát tanítottam, és sokszor voltam osztályfőnök is, számos élményem van ezekből az időkből.
Egyszer, egy osztálykiránduláson kérdezte tőlünk egy nagyvárosi iskolában végzett orvostanhallgató, hogy mi melyik gimnáziumból jöttünk. Mondtuk neki, hogy Fonyódról. Igen csodálkozott azon, hogy egy ilyen kisvárosban is van gimnázium. Megkérdezte, hogy ebből az iskolából bekerülnek-e egyáltalán az orvosi egyetemre. Nagyon meglepődtem ezen a kérdésén, mivel már akkor is rengeteg olyan tanítványom volt, aki nemcsak hogy orvosként végzett, hanem az egyetemen maradt és kutatómunkát folytat. Sok múlik a tanáron!
Nagyon sok tanítványom szintén tanár lett, például tanítottam Zentai Ildikót, Feketéné Györe Szilviát is.

Amikor elkezdte a tanítást milyen volt az iskola épülete?
Dr. Havranek Lászlóné: Óh, hát teljesen más. Sokkal kisebb volt, nemcsak az emeletekben, hanem hosszában is rövidebb volt pár tanteremmel. Először, a mostani bejárat mellett, a földszinten volt a biológia tanterem. Már akkor is igen modern eszközök segítették az oktatást. Aztán az átépítési munkálatok során szinte mindenhol tanítottunk, még a tornateremben is, de az átmeneti nehézségeket követően elkészült az iskola mai épülete, ahol kiváló, a szaktantárgyat segítő kabinet-rendszer valósult meg.

László István – matematika-fizika-számítástechnika szakos tanár

Milyen volt ebben az iskolában tanítani?
László István: Nekem elég speciális a helyzetem, mert ugye én ebben a gimnáziumban tanultam. Különös érzés az egykori diáknak tanárként visszatérnie. A volt tanáraim kollégává váltak. Az ember frissen kijön az egyetemről, és a diák oldaláról hirtelen átkerül, átáll a barikád másik oldalára. Izgalmas folyamat a tanárrá válás. Igen szép éveket töltöttem itt.

Diákként milyen élményekkel gazdagodott?
László István: Az embernek a legmeghatározóbb időszaka a középiskolás évek.

Ön, hogy állt akkor a tanárokhoz, és amikor Ön lett a tanár, hogy viszonyultak Önhöz a diákok?
László István: Nekem szerencsém volt abból a szempontból, hogy diákként elég jó tanuló voltam, kedveltek a tanárok, és én is kedveltem a tanáraimat. Az ember tanárként egészen más szemmel nézi a dolgokat. Sokféle gyerek van, és nem csak az számít, hogy ki milyen tanuló. Sok érdekes diák-gyerek karaktert ismertem meg tanárként.

Szeretne-e itt újra diák vagy tanár lenni?
László István: Jó volt itt diáknak lenni, de ez elmúlt, az élmény mégis ott van az emberben legbelül, és ebből táplálkozik felnőttként. Itt tanítani, azt mondom, hogy benne van a pakliban. Ez azon múlik, hogy az embert eleve földrajzilag hova veti a sors. Én most kicsit távolabbra kerültem, Pécsre.

Lehelné Valent Éva – rajz-földrajz szakos tanár

Hogy tetszik Önnek most az iskola, és milyen volt régen?
Lehelné Valent Éva: Nekem nagyon tetszik. 1964-ben végeztem el a főiskolát, s azután kerültem Fonyódra, akkor még ez az épület egy hagyományos szürke ház volt, mondhatnám, hogy egy dobozhoz hasonlított. A későbbiekben a Makovecz-féle iroda tervezte újjá, és akkor kapta ezt a szép felső faszerkezetet meg a mai aulát.
Nekem különösen nagy örömömre szolgált, hogy a megyében talán egyedülállóan, az iskolán belül külön rajz tantermet is kialakítottak. Itt kiválóan lehetett dolgozni. Azt hiszem, ennél többet egy rajztanár nem is kívánhat. Most, nyugdíjasként is, gyakran látogatok el az iskolába, és örömmel látom, hogy azóta is mennyit szépült, fejlődött minden.

Milyen a diákok hozzáállása a tanáraikhoz?
Lehelné Valent Éva: Nagyon jó volt a tanár-diák viszony. Amikor kezdtem, még fiatal tanárként, alig voltam idősebb a negyedikeseknél, talán 4-5 évvel. Nagyon komolyak voltak az akkori negyedikesek, kész fiatal hölgyek és urak. Szerencsés voltam. Olyan osztályaim voltak, akikkel nagyon jól megértettük egymást. Egy tanárnak nagyon kell szeretnie a diákjait. Meg kell őket érteni, és végig kell őket hallgatni, mert egy éremnek mindig két oldala van. Sok múlik a tanár hozzáállásán is.

Szeretne-e újra itt tanítani?
Lehelné Valent Éva: Az az igazság, hogy nekem nagyon hiányzik a tanítás, mert ez valóban egy hivatás. Mint ahogy az ünnepségen Bántó Zsuzsanna igazgató is mondta, külön öröm találkozni az iskolai ünnepségre ellátogatott volt diákjainkkal, mert most láthatjuk, hogy mennyien lettek sikeres művészek, tehetséges építészek vagy fizikusok, és ilyenkor büszkeséggel tölti el az embert az, hogy taníthatta ezeket az embereket. Azt hiszem, ennél nincs nagyobb öröme egy tanárnak. Minden tantárgy vagy iskolai tevékenység fontos, mert lehet, hogy épp az adja meg a lehetőséget arra, hogy egy diák valamely rejtett képessége kibontakozzon. Kiemelten fontosak a művészeti tantárgyak is. Néha fogadtunk rajzórán, hogy mondjanak olyan szakmát, melynek nincs köze a művészethez. Nem tudtak, mindig én győztem. Megemlítem egy igen kedves kollégámat, Lengyel Zsüliett tanárnőt, akivel művésztelepeken dolgoztam együtt. Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy most ő itt a rajztanár, mert így nagyon jó kezekbe került a rajzoktatás.
Bizony szívesen visszajönnék, ha fiatalabb lennék, de most úgy próbálom ezt pótolni, hogy van egy alkotókör, nevezetesen a Sirály alkotókör, itt a városban. Olyan helyi alkotókból állt össze, akik kreatív alkotók, és több rajztanár is tagja. „Nem lehet leszokni a művészetről”!

Dr. Szilvássy Györkné – történelem-orosz szakos tanár, igazgatóhelyettes

Milyen élményei voltak az iskolával kapcsolatban?
Dr. Szilvássy Györkné: 1974 óta tanítottam és igazgatóhelyettesként is dolgoztam ebben az iskolában. Történelem és orosz szakos vagyok. Amikor ide kerültem, akkor csak oroszt tanítottam. A rendszerváltás hozta nekem is a változást, utána kezdtem el történelmet is tanítani, aminek nagyon örültem. Az egyetemen tulajdonképpen a történelmet tekintettem fő tantárgyamnak, de az élet úgy hozta, hogy mindenütt orosztanárként foglalkoztattak. Ahogy említettem, elég hosszú ideig voltam itt, 2002-ben mentem el nyugdíjba. Boldog vagyok, hogy pedagógus lettem, és hogy ilyen hosszú időt töltöttem itt Fonyódon.

Milyen volt a diákok hozzáállása az oroszhoz és a történelemhez?
Dr. Szilvássy Györkné: Én azt mondom, hogy mindig vannak lelkes gyerekek, és vannak olyanok, akik nem szeretik az adott tárgyat. Ez így van a matematikával, kémiával is, és sorolhatnék még néhány tárgyat, ide tartozott az orosz is. Én szerettem tanítani az oroszt, mert nagyon sok módszert tud alkalmazni egy nyelvtanár, ezért furcsa volt átállni a történelemre, mert ott kevesebb a módszer, amit alkalmazhat egy tanár.
Amint említettem örültem, hogy történelembe is beleáshattam magam, ez már akkor történt, amikor igazgatóhelyettes is lettem, és ennek következtében csak 1-1 osztályt taníthattam.

Mit gondol, most milyen lenne a diákok hozzáállása, például az oroszhoz?
Dr. Szilvássy Györkné: Megmondom őszintén, ezen sokat gondolkodtam, és több fórumon is elhangzott, hogy miért nem volt sikeres az orosztanítás. Mivel akkor nem nagyon tudták alkalmazni a gyerekek az adott nyelvet, úgy mondhatnám azt, hogy passzív nyelv volt. Többen a tanítványaim közül orosztanárok lettek, és ez azért lelkesített.

Az iskola milyen változásokon ment keresztül?
Dr. Szilvássy Györkné: Óriási változásokon. Kicsit furcsa, hogy amikor bejövök az iskolába, bizony már nem nagyon fogadnak ismerős arcok. Tavaly, talán ballagásra jöttem, és akkor fölajánlotta valamelyik tanuló, hogy szívesen felkísér az igazgatói irodába, ő nem tudta, hogy én itt éltem le az életem nagy részét. Megköszöntem neki, és mondtam, hogy én itt ismerek mindent.

Sokat változott az iskola épülete?
Dr. Szilvássy Györkné: Természetesen. Egészen más. Végigéltük az átépítésnek a keserveit, lehet azt mondani, mert a kollégiumban is tanítottunk. Egész más most, nagyon szép az iskola, külön öröm az, hogy a Makovecz-iroda tervei alapján építették át.

Ön szerint milyen a diákok hozzáállása, sokat változott?
Dr. Szilvássy Györkné: Biztos, hogy egészen más, mint ezelőtt 20-30 évvel. De a visszajelzések azok mindig jók. Úgy érzem, hogy most is szívesen járnak iskolába.
Üzenem a mai ide járóknak: Örüljenek, hogy ebben az iskolában tanulhatnak!